“2006-ban a budapesti Gödör Klubban lehetőségünk volt, hogy kiállíthassunk. Miután én megnéztem a helyet eldöntöttem, hogy betonból fogok kis méretű képeket kiönteni. Azért jutottam erre az elhatározásra, mert ez a klub, valamikor nagyon-nagyon régen a Nemzeti Színháznak épült. Vagyis elkezdett épülni. De nem épült meg. Csak egy nagy betonkocka maradt a föld alatt. Na, én ebből indultam ki…

Olyan képet/képeket akartam létrehozni, amelyek hely-specifikusan, csak és kizárólag ide készülnek. Azt az érzetet akartam kelteni, hogy a képeim „talán” nincsenek is itt. Itt vannak, de az anyagukból adódóan szerves részei a falnak, a helynek. Elgondolkoztam azon, hogy milyen a viszonyom a képpel, amit kirakok. Mert nem én festem, nem én találom ki se a színeit, sem a formáit, sem azt, amit ábrázol. Mert a falat akarom kiterjeszteni a térbe, hogy a síkjából kilépve, megtartva saját tulajdonságait, önálló műtárggyá váljon. Én általam, de a saját tulajdonságait megtartva. Nem elfedni akartam a falat, a kiállító teret egy saját gondolattal, hanem a gondolataim által kiterjeszteni azt. Őt, magát.“